Krakkó főtere

Krakkó főtere
Krakkó főtere a Mária-templom tornyából - fotó: Michał Bzowski

2015. november 13., péntek

Magyar királylány ette az első krakkói perecet :)

Fotó: Krakkó blog

Nincs olyan turista, aki Krakkóban járva ne evett volna perecet (hacsak nem él gluténmentes étrenden - akkor Krakkóban ezeket javasolom neki). Magyarul azonban még nem láttam külön cikket erről a finomságról, úgyhogy itt most kerek perec megmondjuk róla az igazságot.

A krakkói perec hivatalos neve obwarzanek, ami szabad fordításban "rövid ideig főtt"-et jelent. Sütés előtt egy pillanatra valóban forró vízbe mártják, ez adja jellegzetes állagát. A főzés nem tipikusan krakkói technika - Magyarországon a Nyugat-Dunántúlon is készítettek sült-főtt perecet. Ami a krakkói finomságot a főzés mellett egyedivé teszi, az a sodrott karikaforma és a készítés helye. Az obwarzanek ugyanis védett eredetű termék, csak Krakkó városában, valamint a krakkói és a wieliczkai járás településein süthető. Többféle ízben kapható - a sós, a mákos és a szezámmagos mellett ma már sajtos vagy magkeverékes perecet is vásárolhatunk.

Forrás: krakow.pl

Az obwarzanek első említése 1394-ből származik. Jagelló Ulászló király és felesége, Anjou (Szent) Hedvig udvartartásának számfejtője írta le ezeket a szavakat: "Dla królowej pani pro circulis obrzanky 1 grosz" ("Királyné asszonynak pro circulis perec 1 garas"). Vagyis Nagy Lajos királyunk lánya volt az első név szerint ismert ember, akiről tudjuk, hogy fogyasztotta az akkor még csak nagyböjt idején sütött krakkói perecet. Száz évvel később, 1496-ban János Albert király privilégiumot adott a krakkói pékeknek, amelyben megtiltotta, hogy más városok is készíthessenek ilyen perecet - vagyis az obwarzanek már több mint ötszáz éve védett eredetű krakkói termék.

Bagel - forrás: Wikimedia Commons

Sok lengyel tévesen német eredetű szóval precelnek nevezi az obwarzaneket - a precel azonban a mi perecformánkra készült sós süteményt jelenti. A külföldiek a bagellel szolták összetéveszteni, amely azonban egészen más sütemény, a zsidó konyha készítménye, nem főzik és nem csavarják, a végeredmény pedig az obwarzaneknél jóval puhább és omlósabb sima karika. A bagel neve a jiddis beiglből származik, vagyis a mi bejglinkkel egy tőről fakad, gyökerét pedig a német beugen ("hajlít") ige képezi. Egy 1610-es forrás szerint az asszonyok gyermekszülés után kaptak ingyen bagelt a városi tanácstól. New Yorkban lengyel zsidó bevándorlók tették népszerűvé a karika alakú péksüteményt, amely a tengerentúli ív (Bogen) befutása után visszatért Krakkóba, és ma ismét kapható Kazimierz városnegyed egyik éttermében.



2015. november 10., kedd

Krakkó és a lengyel függetlenség

Az I. Pótszázad az Oleandry Színház előtt, Krakkó, 1914


November 11.-e a lengyel függetlenség napja, nemzeti ünnep. Az I. világháborút lezáró békerendszer a magyarok számára Trianont jelentette, a lengyelek számára azonban azt, hogy 123 év után az ország ismét megjelent Európa térképén, és kiépíthette önálló államiságát. A 11.-ei időpont természetesen jelképes. Lengyelország függetlenné válása hosszú folyamat eredménye volt, amelynek több állomása is Krakkóhoz köthető.

A lengyel függetlenség egyik legfontosabb alakja, Józef Piłsudski a mai Litvániában született, amely akkor - a feldarabolt Lengyelország korában - az Orosz Birodalomhoz tartozott. Piłsudski szocialista tevékenységéért orosz börtönbe került, szabadulása után költözött a több mozgásteret engedő Galíciába. Politikai-társadalmi tevékenységét elsősorban Krakkóban végezte. 1911-ben itt hozta létre a Lövészszövetség elnevezésű paramilitáris szervezetet, amelyből az I. világháború kitörése után Ausztria beleegyezésével létrehozta az I. Pótszázadot. Az első lengyel katonai alakulat 1914. augusztus 6.-án vonult ki szálláshelyéről, a Błonia mező melletti Oleandry Színházból, majd átlépte a Krakkótól nem messze található osztrák-orosz határt, és Varsó felé vette az irányt, hogy ott oroszellenes felkelést szervezzen. Ezt az eseményt szokás tartani az első olyan lépésnek, amely a lengyel függetlenség visszaszerzéséhez vezetett. A Pótszázad nem járt sikerrel, nem jutott el Varsóba, ám az I. világháborúban harcoló Lengyel Légiók egyik magját képezte.

Krakkó végig megőrizte az I. Pótszázad kivonulásának emlékezetét. Az Oleandry Színház nem maradt ránk, helyén a 30-as években épült (és a háború kitörése miatt csak részben elkészült) Piłsudski Emlékház áll, amelyben ma Függetlenségi Múzeum működik (al. 3-ego Maja 7). A lengyel légiósok 1924-ben tartottak először emlékmenetet a Pótszázad kivonulásának napján. Ezt a hagyományt a 80-as években az ellenzéki csoportok teremtették újjá. Napjainkban is minden évben sor kerül rá: augusztus 6.-ának hajnalán bárki csatlakozhat és egy hét alatt elmenetelhet Kielcéig.

Forrás: Gazeta Wyborcza
Aki csak egyszer is volt a waweli székesegyház kriptájában, annak nem kell megemlíteni, hogy Józef Piłsudski marsall sírja is itt, a lengyel Pantheonban található, de alakjához számos szobor és emléktábla is kapcsolódik Krakkóban. Legmonumentálisabb emlékműve kétségkívül a város melletti erdőben található Piłsudski-halom, amelynek építését 1934-ban, az említett kivonulás 20. évfordulóján kezdték meg. A halom az összes olyan csatamező földjéből készült, ahol az I. világháború alatt lengyelek harcoltak. Derült időben érdemes felkeresni - tetejéről az egész erdő (Lasek Wolski) és a városhoz közelebb eső Kościuszko-halom is látható.

Forrás: Gazeta Wyborcza


1918 október 31.-én, amikor a lengyel függetlenség már ténykérdéssé vált, Galíciában megkezdődött az osztrák helyőrség lefegyverzése. A Krakkó melletti rakowicei repülőtér lengyel legénysége Roman Florek vezetésével elfoglalta a repülőteret, és megakadályozta, hogy a német és osztrák-magyar pilóták gépeikkel együtt Bécsbe meneküljenek. A lefoglalt repülőgépek a megalakuló lengyel légiflotta állományába kerültek át. A krakkói Lengyel Repülési Múzeum birtokában ezért találhatók meg egyes rendkívül ritka I. világháborús harci repülőgépek - a német légierő gépeit ugyanis az I. világháborút lezáró békeszerződések értelmében meg kellett semmisíteni.

A rakowicei repülőtér hangárai - forrás: Lengyel Repülési Múzeum
www.muzeumlotnictwa.pl

Az utóbbi években november 11.-e már nem is elsősorban az állami ünnepségek, hanem a szélsőjobboldai felvonulások okán szerepel a médiában. Számunkra azonban nem fér hozzá kétség, hogy ez a nap Lengyelország történelmi ünnepe, mindannyiunk ünnepe, és nem sajátíthatják ki azok, akikkel Piłsudski, Paderewski* és a száz évvel ezelőtti eseményeket mozgató többi világlátott férfiú messzemenőlegesen nem értene egyet.


*Ignacy Jan Paderewski (1860-1941) - zongorista és zeneszerző, a maga korában világsztár. Az I. világháború alatt komoly diplomáciai tevékenységet folytatott a lengyel függetlenség elismerése érdekében, még Wilson elnökkel is személyesen találkozott. A függetlenség elnyerése után ő lett Lengyelország első köztársasági elnöke.

Felhasznált irodalom
Kis-Lengyelország : Az I. Világháború Keleti Frontjának Útvonala / Szöveg Krzysztof Bzowski, Krzysztof Mroczkowski, Krakkó 2013 (a Kis-Lengyelországi Vajdasági Hivatal kiadványa)

2015. november 3., kedd

Alacsony-Beszkidek - és ismét Gorlice


Fotó: Michał Bzowski

Üresség


Október-november fordulója annyira gyönyörű idővel köszöntött ránk, hogy hirtelen ötlettől vezérelve útnak indultunk. Célunk a Krakkótól mintegy 180 km-re délkeletre, az ország déli határa mentén húzódó Alacsony-Beszkidek voltak. Itt található Dukla városka, amelyet Andrzej Stasiuk örökített meg magyarra is lefordított könyvében (egy részlete itt is olvasható). A környező szelíd vonulatú hegyek a háborítatlan természet birodalmának tűnnek - első pillantásra. Egy-egy hosszabb séta alkalmával azonban temető maradványaira vagy elvadult gyümölcsfákra bukkanhatunk. A lemkók földjén járunk ugyanis, akikről krynicai bejegyzésem végén írtam. A természet az ő kitelepítésük után töltötte ki az üresen maradt teret.


Farfurnia - tenni az üresség ellen


Fotó: Michał Kasprzyk
www.farfurnia.pl
A ház, ahol a hétvégét töltöttük, azok közé a helyek közé tartozik, amiket ingyen és bérmentve, de reklámozni kell, mert jobbá teszik az emberiséget. (A Krakkó blog egyébként sem hirdet, hanem társadalmi munka formájában a neki tetsző látnivalókból és eseményekből válogat.) A Zawadka Rymanowska falucska feletti épület neve Farfurnia, vagyis régi lengyel nyelven kerámiaműhely, ez a tevékenysége azonban némileg már háttérbe szorult a vendégház, a gazdaság és a népi hagyományőrző központ funkciója mellett. Janeczka és Michał Kacprzyk tizennyolc évvel ezelőtt költöztek ide, varsói lakásuk árából megvették egy elhagyott téesz földjét, és hangyaszorgalommal építették fel a méretes vendégházat. Sikerük akkora, hogy a vendégek már télen lefoglalják a következő nyári időpontokat. Egyre több nagyvárosi család kívánja ugyanis megtalálni itt azt, amit a civilizáció áldásai mellett elveszített: a természetközeliséget, a nagycsaládot, amelybe automatikusan beépülnek és reggeltől estig kint tücskörésznek a vendéggyerekek, a népszokásokat, a rusztikus tárgyi környezetet, az egyszerű ételeket. Janeczka és Michał hét gyermekéből három ételallergiás és egy vegetáriánus, így a különböző (választott vagy kényszerű) étrendeken élő vendégeknek sem kopik fel az álluk. A mindenevőknek is élményt jelenthet azonban, hogy megkóstolhatják a csalánlevest, a hamuban sült fokhagymát, sőt, olykor akár a szöcskepecsenyét is. A család a felvágottakat, a kecskesajtot, a gyümölcsleveket, lekvárokat és a különböző kenyereket is maga készíti. A nyári időszakban népművészek avatják be az érdeklődőket a gyöngyfűzés, a nemezelés, a fafaragás és egyéb régi hagyományok rejtélyeibe. A házigazdák legnagyobb vállalkozása azonban a családi népzenei és néptánctábor. A részletekről angol nyelven is olvashatunk az esemény honlapján, ahol az idei táboron készült képeket is megtekinthetjük. A helyszín Északkelet-Magyarországról érhető el kényelmesen - Miskolctól csupán 220 km-re található!

A kemencét és a csempéket is a háziak készítették - fotó: M. Bzowski
Az ebédlő-pitvar-nappali csak novemberben mutat ilyen üres képet
Fotó: M. Bzowski

Egy másik üresség


Mindenszentek estéjén Gorlicén keresztül utaztunk vissza Krakkóba. Útközben meglátogattuk azt a katonatemetőt, amelyről a gorlicei áttörés századik évfordulójára készült bejegyzés végén már tettem említést. Gorlicéből az A4-es autópálya felé tartva, Łużna település felett jobb kéz felől találjuk a Pustki (Üresség) magaslatot. Itt épült a közel négyszáz I. világháborús kis-lengyelországi temető egyike, a 123. számot viselő sírkert, amely igazi építészeti és tájtervezési műremek. A temetőkertet Jan Szczepkowski lengyel művész, a tetejét koronázó kápolnát Dušan Jurković szlovák látnok-építész tervezte. A kápolna 1985-ben leégett, de újraépítették, az idei kerek évforduló előtt pedig a sírokkal együtt gyönyörűen felújították. Nem kizárt, hogy a temető hamarosan a Világörökség Listájára is felkerül. A mi látogatásunk alatt ráadásul talán lehető legszebb képét mutatta: derült estén jártunk erre, amikor a falu felől hamvadóban volt még az alkonyat, az erdőben azonban már sötétség honolt, amelyet csak a kápolna világítása és az itt-ott remegő piros mécslángok törtek meg. Ez a káprázatos hely azonban száz évvel ezelőtt borzalmas harcok helyszíne volt. A gorlicei áttörés napjai alatt szükségszerűvé vált a stratégiailag fontos magaslat bevétele, az erdő fái között azonban orosz géppuskaállások rejtőztek. Tadeusz Rozwadowski - a későbbi lengyel vezértábornok és az 1920-as varsói csata haditervének egyik megalkotója - nem tehetett mást: az osztrák-magyar hadsereg jórészt lengyelekből álló, de honvédekkel is segített osztagát szuronyrohamra vezényelte az orosz tűztenger ellen. A meredek hegyoldalon körülbelül ezerkétszáz jobb sorsra érdemes fiatal férfi lelte halálát szeretteitől távol. Emlékezzünk rájuk, adjunk hálát, hogy minden fenyegetettség-érzésünk ellenére jobb korban élünk, és tegyünk meg mindent, hogy ember ismét ne forduljon ember ellen Európában.

Fotó: M. Bzowski
Fotó: Krakkó blog

Ajánlott bejegyzések
Krynica - a lemkók és kitelepítésük
Gorlice 100
Festung Krakau