Krakkó főtere

Krakkó főtere
Krakkó főtere a Mária-templom tornyából - fotó: Michał Bzowski

2015. június 29., hétfő

EtnoKraków

Pung Ryu Ji Ak (Dél-Korea) - forrás: EtnoKraków
Alig csendesülnek el a Sálom a Szerokán utolsó akkordjai, máris új zenei fesztivál veszi kezdetét Kazimierzben. A rangos krakkói Rozstaje (Keresztutak) népzenei fesztivál idén a 36. alkalommal megrendezett Euroradio Folk Festivalnak ad otthont. A kereszteződés kereszteződésének a neve: EtnoKraków. A szervezők már a múlt héten biztosították a lengyel komolyzenei rádióadó, a 2. műsor hallgatóit, hogy ilyen komoly népzenei és világzenei rendezvény még soha nem volt Lengyelországban.

A magyar internetezőnek persze mindjárt szemet szúr a fellépők listáján látható két piros-fehér-zöld zászlócska. A sziporkázóan szellemes, ötletekkel teli, 21. századi városi népzenét játszó Buda Folk Bandről és a Góbé Zenekarról van szó.


Az egzotikus résztvevők közül a nyitó képen szereplő dél-koreai együttes hívja fel leginkább a figyelmet, amely mind saját programjával, mind a Chopint egyre távolibb országok népviseletébe öltöztető Maria Pomianowskával együtt fellép majd. Az Elefántcsontpartról érkező Manou Gallo Groove Orchestra nevének megfelelően némi "piszkos" hangzást ad a hagyományos afrikai népzenének. A kolumbiai Meridian Brothers őrülten szürreális elektro-latinóját jól visszaadja ez a videó. Az indiai Zakir Hussaint nem kell bemutatni a világzene rajongóinak, aki nem hiszi, járjon utána! Európa térképén különleges helyet foglal el a Kepa Junkera zenekar. Ahogy az alábbi videón is láthatjuk és hallhatjuk, a baszk hagyományokat modern táncos ritmusokkal pörgetik fel!


Közép-Kelet-Európának talán nincs is olyan országa, ahonnan ne érkezne előadó. Az összes fellépőt a fesztivál honlapján, a koncertek pontos időpontját a hivatalos facebook oldalon tekinthetjük meg. Megrázó a halmozottan hátrányos helyzetű, vak és mozgáskorlátozott csehországi roma testvérpár, Martina és František (Ferko) Duda koncertjéről szóló ismertető; róluk sajnos nem találtam videofelvételt, de a szintén krakkóba érkező cseh etnográfus, Janka Belišova szerint rendkívül erős, karizmatikus kisugárzásuk van.

A sok lengyel formáció között szerepelnek klasszikusok is, mint a világhírű Kroke klezmeregyüttes, útkeresők, mint Piotr "Pianohooligan" Orzechowski, aki két éve a Capella Cracoviensisszel jazzesítette Bachot, most a lengyel néptáncot gondolja tovább, némi elkerülhetetlen chopines ízzel. És vannak provokátorok is, mint a Hańba! (Gyalázat!) projekt, amely bizarr kísérletet keretében azt kívánja érzékeltetni, mi lett volna, ha a punkzene nem a 70-es években, Angliában, hanem a fülledt-feszült 30-as évekbeli Lengyelországban tört volna ki. Alábbi "daluk", a Żandarm (Csendőr) Julian Tuwim háború előtti versére készült.



Jó hír, hogy a koncertek egy része ingyenes (Plac Wolnica, Plac Nowy), de a többi is megfizethető: egy-egy koncert ára csupán 15-20 zł, az egyestés bérlet egy színhelyre 40-50 zł. A jegyek elővételben itt vagy a belvárosi turistainformációs irodákban kaphatók. Aki lemarad az élő előadásokról, a Lengyel Rádió közvetítésében hallhatja meg őket (lejátszás emitt, műsor amott).

2015. június 25., csütörtök

Repülőpiknik - 2015. június 27-28.


Fotó: Krakkó blog - Michał Bzowski

Tíz év óta június utolsó hétvégéjén élettel telik meg a jó öreg - Monarchia-kori - rakowicei repülőtér felszállósávja. Régi masinák és modern hasonmásaik, légi akrobaták és ejtőernyősök mutatják be rajta tudományukat, amelyet konferanszié ismertet értő módon Krakkó aprajának és nagyjának. A felszállósáv mellett, a Lengyel Repülési Múzeum szabadtéri területén hagyományőrző katonai csoportok táboroznak páncéljárművekkel, gulyáságyúkkal, ápolónőkkel és... pin-up girlökkel, a légibemutatók csodálatába belefáradt lurkók pedig az osztrák-magyar hangulatokat is idéző vurstliban frissülhetnek fel.

Prága, Budapest, Lemberg. 121 éves körhinta. Fotó: Krakkó blog

Vurstli a hangároknál. Fotó: Krakkó blog
A XI. Kis-Lengyelországi Repülőpiknik hivatalos programja nincs meg: a pilóták az utolsó pillanatig jelentkeznek, a bizonytalan időjárás pedig a leggondosabban megtervezett eseménysorba is beleszólhat. A piknik honlapján azonban hosszú résztvevőlista szerepel. Innen tudjuk, hogy valószínűleg idén is látni fogjuk Martin Kindernay Repülő Cirkuszát. A cseh formáció I. világháborús gépek másolataival bűvöli el közönségét. Nyitó képünk és az alábbi két fotó is tavalyi légiharcaik szüneteiben készült.

Fotó: Krakkó blog - Michał Bzowski

Fotó: Krakkó blog - Michał Bzowski
Tavaly szintén szerepelt már a zseniális litván légi akrobata, Jurgis Kairys. A Żelazny akrobatacsoport pár napja még ott volt a résztvevők között, mára azonban már eltűnt - kíváncsiak vagyunk, hogy ezek után megjelenik-e a rendezvényen. Nem szeretnék lemaradni a szlovákiai Retro Sky Team fellépéséről sem, mert a Facebook képeik nagyon izgalmasnak tűnnek. Igyekszem megkeresni a héttagú cseh Honved klubot is, amely a Magyar Királyi Honvédség hagyományait eleveníti fel.

A piknikre legjobb villamossal érkezni, mivel a környező utcák és parkolók zsúfolásig megtelnek. Ne felejtsük otthon a távcsövet, a fényképezőgépet és... az esernyőnket (szerencsére bevihető a rendezvény területére).

Fotó: Krakkó blog - Michał Bzowski
XI Małopolski Piknik Lotniczy, Muzeum Lotnictwa Polskiego, sz-v 10 - 18. Jegyárak: 20/10 zł.

2015. június 20., szombat

Egy darabka Párizs Krakkóban

H. de Toulouse-Lautrec plakátja. Forrás: cojestgrane.pl
Szegény Wianki fesztivált ma elmossa az eső... ahogy a Krakkó Park 130. születésnapjára" szervezett rendezvény sem vonzott annyi látogatót, amennyire a szervezők számítottak. (De a légólátogatás érdekes volt, onnan jövök éppen.) A vízi Critical Mass résztvevői legalább felkészültek az őselemmel való találkozásra. Ha mi ezt nem tettük meg, válasszunk beltéri programot - nem fogjuk sajnálni. A plac Szczepańskin, a Krakkói Nemzeti Múzeum épületében lélegzetelállító francia grafikákat tekinthetünk meg, amik között Manet, Gauguin, Toulouse-Lautrec, Odilon Redon vagy Paul Signac alkotásai is szerepelnek. A képek a Nemzeti Múzeum állandó gyűjteményének részei, Feliks Jasieński "Manggha", a legnagyobb lengyel mecénás hagyta őket az intézményre. Most január 1.-jéig a nagyközönség is láthatja őket.

Feliks Jasieński (1861 - 1929) jómódú nemesi családból származott, ez tette lehetővé műgyűjtői és pártfogói tevékenységét. Eredetileg zeneszerzőnek készült, de az első elsöprő kritikák után lemondott ilyen irányú ambícióiról, inkább csak otthon, társaságban muzsikált - ám hogy a zene mennyire fontos maradt számára, az is mutatja, hogy festőbarátai elsősorban zongora vagy harmónium mellett örökítették meg alakját.

Józef Pankiewicz: Feliks Jasieński a zongoránál. Forrás: Wikimedia Commons.
(A legenda szerint erre a képre mondta Wyspiański:
"Én inkább azt szeretném, hogy Krisztus zongorázzon, és Jasieński lógjon.")

Jasieński az irodalmi tehetségnek sem volt híjával - több századfordulós folyóiratban, így a Zenon Przesmycki vezette híres Chimerában is publikált. Újságírói tevékenysége lett egyébként az oka annak, hogy gyűjteménye Krakkóba került. 1901-ben ugyanis epés nekrológot írt az egyetlen varsói képzőművészeti iskola, a Towarzystwo Zachęty Sztuk Pięknych (Szépművészet-ösztönző Társaság) mellett működő Rajzosztály vezetője, Wojciech Gerson tájképfestő és illusztrátor halálára, ami hatalmas felzúdulást keltett. Jasieński korábban már a "Zachęta"-nak ígérte gyűjteményét, de a botrány hatására összepakolt és Krakkóba költözött. A kollekciót a Krakkói Nemzeti Múzeum kapta meg, azzal a feltétellel, hogy a város szívében helyezi el, ahol a legtöbben fordulnak meg. Így kerültek a műtárgyak a Szołayski-házba (Kamienica Szołayskich), ahol most a kiállítás látható.

Jasieński gyűjteményét csaknem harminc évvel fiatalabb felesége leltározta. A kutatócsoport, amely ma dolgozza fel és a tervek szerint nyolc kötetben írja le a mecénás hagyatékát (az első kötet már kapható a múzeum fiatalosan vonzó könyvesboltjában, néhány oldala itt szerepel kedvcsinálóként), fel nem tudja fogni, hogyan volt képes egyedül elvégezni ezt a roppant feladatot. A gyűjtemény elsősorban grafikákból, valamint kerámiákból, távol-keleti ruhákból, vázákból és egyéb használati tárgyakból áll. Azt a folyamatot, amelynek kiindulópontja az olajképek felsőbbrendűsége, a vége pedig az iparművészet és a dizájn előtérbe kerülése volt, lengyel földön leginkább Jasieński segítette elő. Francia grafikái inspirálták a lengyel művészeket, új irányzatokat és technikákat mutattak fel előttük. Jasieński az egész Európában népszerű és irányadó japán metszetekből is tekintélyes gyűjteményt hozott létre (elsősorban Hokuszai alkotásait vásárolta), innen ered művészneve is, a Manggha, amelyet ma a krakkói a Manggha Japán Művészeti és Műszaki Központ is visel.

Leon Wyczółkowski portréján Jasieński kimonót visel.
"Manggha" szeretett beöltözni, színészkedni.
Forrás: manggha.pl
A Szołayski-házban jövő januárig két kiállítást láthatunk. Az egyik, az Éljen a művészet! (Niech żyje sztuka! - a cím a lengyel századforduló egyik költőjének, Kazimierz Przerwa-Tetmajernek híres versére, az Evviva l'arte-ra utal) Manggha-Jasieński életművét mutatja be. A másik a francia grafikai gyűjtemény. A két kiállítást egyszerre még a legedzettebb művészetrajongóknak sem merem ajánlani; én a francia gyűjteményt sem voltam képes egy nekifutásra végignézni. Az egymásba nyíló termek hosszú során át minden egyes falon sűrű "felhőkben" tömörülnek a képek - elsősorban a XIX. század végén "reneszánszukat" élő rézkarcok, de litográfiákat, plakátokat és egyéb technikákkal készült grafikákat is láthatunk. Szemgyönyörködtető és könnyen követhető a tematikus elrendezés. A nyitótéma természetesen Párizs, de megjelennek a mindennapok témái, a nők és a gyerekek, a művészi látomások - itt különös szerep jut a szimbolistáknak, főképp Redonnak -, és persze elzarándokolunk Bretagne-ba, majd Gaugain jóvoltából Tahitin is teszünk egy villámlátogatást. A bretagne-i képek között ott szerepel Rippl-Rónay József híres Falusi ünnepének (Bretagne-i népünnep) egy példánya is.

Eugène Carrière: Álom - forrás: Muzeum Narodowe w Krakowie

Paul Gaugain: Manao Tupapau (A lány a szellemre gondol - a halottak szelleme virraszt)
Forrás: Muzeum Narodowe w Krakowie

A két kiállításból facebook esemény is készült (ez az egyiké, ez pedig a másiké). Az egyetlen dolog, amibe bele tudok kötni, a francia kiállítás plakátja, amelyen Pierre Bonnard Kis mosónője szerepel. Ez a kép nem adja vissza a bemutatott anyag sokszínűségét, és egy lehetséges célcsoport érdeklődését sem kelti fel. Jobb lenne, ha a kiállítás "arca" akár a blogunk elején látható Toulouse Lautrec-plakát, akár Manet Olympiájának első változata lenne, amely szintén megtekinthető a krakkói plac Szczepańskin.

Niech żyje sztuka! Kolekcja Feliksa Jasieńskiego. - Grafika francuska od impresjonizmu do Art Nouveau. Muzeum Narodowe w Krakowie, Kamienica Szołayskich, plac Szczepański 9, kedd-szombat 10-18, vasárnap 10-16.
A Feliks Jasieński személyével kapcsolatos információkat Dr. Agnieszka Kluczewska-Wójcik - a fent említett kötet szerzője - előadásából merítettem.

2015. június 16., kedd

Wianki. Krakkói Szent Iván-éj a zene ünnepén


Az év legrövidebb éjszakáján a lengyelek pogány eredetű ünnepet ültek (noc Kupały, sobótka), amelynek más népeknél is ismert indoeurópai rítusai (tűzugrás, párválasztás, erdei séta) és tipikusan szláv elemei is voltak. Ez utóbbiak közé tartozott a koszorúdobás (a wianki név "koszorúkat" jelent). A lányok ilyenkor virágfüzért fontak, amit vízbe dobtak. Ha egy legény kihalászta, hamarosan férjhez mentek, ha a koszorú elúszott, hosszabb ideig kellett várniuk, ha azonban fennakadt vagy elégett, pártában maradtak. A koszorúfonás szokása állítólag Varsóból érkezett Krakkóba a 19. században. A Visztula-parti tűzijáték szokása a II. világháború után honosult meg. A kilencvenes években a Wianki tipikus diákfesztivál volt szabadtéri koncertekkel és rengeteg sörrel, majd egyre kommerszebb formát öltött. Igaz, a szervezők igyekeztek rangos fellépőket találni, az egyik csillag a brit Jamiroquai együttes volt - ám a tömeg lassan elviselhetetlenné vált, a víz felhangosította és messze vitte a koncertek zaját, a füves folyópart igencsak megsínylette az átvonuló cipőtalpak millióit, rossz idő esetén pedig könnyen mocsári szörnnyé válhattak a résztvevők. Valószínűleg ezért tették át az ünnepséget a város több helyszínére, ahol egymással párhuzamosan zajlanak majd a koncertek.

A zene világnapja (jún. 21.) jegyében a Wianki egyre inkább igényes, sokszínű rendezvénnyé válik. Már tavalyelőtt - még a Visztula partján - szerepelt rajta a város rangos régizenei együttese, a Capella Cracoviensis. Idén a zenekar Bach, Telemann és Händel legnépszerűbb darabjait játssza, vagyis "könnyen hallgatható" barokk zenét kapunk életteli, virtuóz előadásban (plac Szczepański, 17.30). A Capellát a Simfonietta Cracovia követi (2010: a Chopin Odyssey, 19.00), majd a pogány rítusokat idéző táncelőadásra kerül sor (Art Color Ballet, WATAHA The Slavic Drummers, Strojone, 20.30), végül 23 órától silent techno buli várja a partiarcokat.

A Főtéren elhelyezett Hard Rock Cafe színpadon lengyel rock-, electro- és popformációkat hallhatunk. A Kis Piactér (Mały Rynek) érdekessége a Qirim krími tatár népi együttes fellépése lesz (17:00), majd ukrán-tatár jazz-folk koncertet hallhatunk (Usain Bekirov Trio, 17.30). Jelenleg mindkét együttes Lvivben működik, fellépésükre Krakkó és Lviv testvérvárosi kapcsolatának húsz éves évfordulója ad alkalmat, aminek apropóján más rendezvények is vannak a városban. De lesz még jazz-színpad a Mária-templom melletti téren (kétlem, hogy nem fog bezavarni a szomszédos Hard Rock Cafe színpad), alternatív koncertek a kazimierzi plac Nowyn, szláv hagyományok a nowa huta-i tónál... a Visztula partján pedig ezúttal tangóestre kerül sor (ul. Powiśle, 20.00), majd hagyományos tűzijáték zárja a rendezvényt (22.30).

A kísérő programok közül érdemes megemlíteni a Szent Iván-napi vásárt (Jarmark Świętojański), ami egyfajta középkori Mesterségek Ünnepe lovagi tornákkal, divat-, tánc- és egyéb bemutatókkal fűszerezve. Mind a standok, mind az árusok és résztvevők ruhái igyekeznek korhű látványt nyújtani; pár éve, amikor mi látogattunk ide, még a fogadóban is szalonnás-aszalt szilvás köleskását, zsíros kenyeret és szűretlen sört lehetett kapni. A riportfilm szerint a tavalyi vásár is hasonló hangulatú volt, ezért idén is ilyesmire számíthatunk.



Wianki - Święto Muzyki, http://www.wianki.krakow.pl/en

2015. június 14., vasárnap

Life Festival, Oświęcim. Zsidó Kulturális Fesztivál, Krakkó

Beindult a szabadtéri koncertévad. Egy hét múlva kerül sor a Wianki (Koszorúk, Szent Iván-éj) ünnepére, aminek valószínűleg külön bejegyzést fogunk szentelni. A Wianki rendezvényei ingyenesek, az utolsó pillanatban is eldönthetjük, hogy van-e kedvünk részt venni rajta. (Addig is tanulmányozhatjuk az esemény angol nyelvű honlapját.) Van azonban két közeli fesztivál, amikre még lehet elővételben jegyeket kapni, ezért gyorsan ismertetem őket.

A kedden kezdődő oświęcimi Life Festival neve önmagáért beszél. Egy népszerű kereskedelmi rádióadó műsorvezetője alapította azért, hogy szülővárosa ne csupán az auschwitzi koncentrációs táborról legyen ismert. Természetes, hogy a programokat és az előadókat a rasszizmus, az antiszemitizmus és a háború elleni küzdelem jegyében választják meg a szervezők. Az elmúlt két év fellépői között volt Sting, Eric Clapton és a Soundgarden együttes. Idén a mézesmadzagot Manu Chao neve jelenti. A világ leghíresebb antiglobalista zenésze - bár ötven elmúlt már - arról ismert, hogy koncertjein két órán keresztül nyomja a folk-ska-punk-reggae energiát, amiből itt láthatunk némi ízelítőt.


Ma délelőtt még mindig lehetett jegyet venni a koncertre, méghozzá mindössze 55 zł-ért. Akinek van kedve, próbáljon szerencsét itt.

A krakkói Zsidó Kulturális Fesztivál (Festiwal Kultury Żydowskiej) programja napközben előadásokból és szemináriumokból, este koncertekből és partikból áll. Az idei, 25. FKŻ fellépői közül a Klezmatics együttest ajánljuk, amely jún. 30.-án ad koncertet a Tempel Zsinagógában (80/45 zł), majd éjféltől a kultuszhelynek számító Alchemia romkocsma-kávézó-bulihely-és-újabban-vendéglő pincéjében lép fel egy jam session keretében (10 zł). A másik kiemelkedő személyiség Leopold Kozłowski zongorista és zeneszerző, "az utolsó klezmer", aki a háború előtt, zenész családban tanulta a muzsikálást. A teljes árú belépő 150/70 zł, de ki tudja, hány koncertet ad még a 97 (!) éves művész, ezért várhatóan az érdeklődés is nagy lesz a júl. 5.-ei eseményre

A fesztivál hagyományos záróakkordja a Sálom a Szerokán utcabál. A Szeroka, vagyis Széles utca valójában jókora tér Kazimierz városnegyedben, de így is minden évben csordultig megtelik július első szombat estéjén. A fellépők neveit a szervezők egyelőre még nem tették közzé - ha van kedvünk, kövessük figyelemmel a honlapot, ahol a felsoroltak mellett még sok egyéb programot is találunk.

2015. június 10., szerda

A történelmi Zakopane. Witkiewicz-év

Zakopane, Rówień Krupowa, 1876-78. Forrás: z-ne.pl
A "lengyel Alpeseket" a felvilágosodás tudósai és a romantika művészei fedezték fel, de magában Zakopanéban csak a XIX. század második felében kezdtek megjelenni a gyógyulni vágyók (elsősorban a tüdőbajosok) és az első turisták. A tiszta hegyi levegő, a testmozgás és a "zsendicekúra" (az ásványi anyagokban gazdag juhsavó) valóban talpra állította a betegek egy részét. Néhány év elteltével Zakopane a lengyel értelmiség és művészvilág kedvelt üdülőhelye lett. A feldarabolt Lengyelország mindhárom részéből érkeztek ide vendégek, akik 1873-ban megalapították a határokon átnyúló Tátrai Társaságot. (A Társaság megalapítására egy fogadáson került sor, amelyet Ludwig Eichborn berlini bankár adott Szalay József, a szczawnicai gyógyfürdő megalapítója tiszteletére. Mindketten alapító tagok lettek, így rájuk való tekintettel a szervezet első ülései német nyelven folytak.)

Az idegenforgalom fejlődése természetesen az építkezés fellendülésével járt együtt. Stanisław Witkiewicz festő és építész volt az első, aki felismerte, hogy Zakopanéhoz nem illenek a korban divatos "svájci villák". A helyi népi építészet szorgalmas tanulmányozása után és legjellegzetesebb elemeinek felhasználásával hozta létre az ún. zakopanei stílust, amelynek legnagyszerűbb példái a Willa Koliba, a Willa Oksza (ma a Tátrai Múzeum - Muzeum Tatrzańskie - részei), vagy a nem látogatható Dom Pod Jedlami.

Willa Koliba - forrás: Muzeum Tatrzańskie
Witkiewicz (balra) bemutatja a gurál ácsoknak a Dom Pod Jedlami tervét. Forrás: Muzeum Tatrzańskie
Dom Pod Jedlami. Forrás: rp.pl
Willa Oksza - gurál szecesszió a köbön. Forrás: Muzeum Tatrzańskie
A tátrai népi kultúrát az irodalom is felfedezte. A városlakókat lenyűgözte a gurál, aki szállásadójuk, vezetőjük és társuk is volt egyben. A leghíresebb ilyen alak Jan Krzeptowski "Sabała" népzenész, hegyi vezető, mesélő és élő legenda volt. A XX. század elején már minden valamirevaló értelmiséginek és hírességnek, így Helena Modrzejewskának, az Amerikában is csodált színésznőnek is volt villája Zakopanéban.

Az idillt az I. világháború kitörése és a Monarchia széthullása sem törte meg, sőt: a húszas, harmincas években a lengyelség krémje mellett egyre szélesebb rétegek látogattak a Tátrába. A síelés, amely a századfordulón még elittevékenységnek számított (az egyik első tátrai síelő, Mieczysław Karłowicz zeneszerző 1909-ben, 33 évesen túra közben, egy lavinában lelte halálát), ekkorra már tömegsporttá vált. Fontossá váltak a sportversenyek is. Karol Stryjeński építész tervei alapján elkészült a Wielka Krokiew, a nagy síugrósánc, ahol Stanisław Marusarz, a legendás versenyző gyűjtötte az érmeket. (Marusarz a II. világháború alatt futár és hegyi vezető volt Lengyelország és Magyarország között, majd inkognitóban Magyarországon tevékenykedett, és a máramarosi Borsafüreden tanította a magyar síugrókat. Kétszer szökött meg a Gestapo őrizetéből. Életéről remek magyar blogbejegyzést is olvashatunk.)

Z. Stryjeńska: Tűzszítás - forrás: czasnawnetrze.pl
Zofia Stryjeńska, akit viharos házasság fűzött az építészhez, az art déco jegyében használta fel a népi témákat. Karol Szymanowskira, az egyik leghíresebb lengyel zeneszerzőre is nagy hatással volt a gurál kultúra. Mindkettőjükkel a tátraalji városkában barátkozott össze a zakopanei stílus megteremtőjének a fia, Stanisław Ignacy Witkiewicz alias Witkacy, a lengyel irodalom, festészet és fényképészet fenegyereke.

Id. és ifj. Witkiewicz. Forrás: culture.pl / Muzeum Tatrzańskie
Zakopane idén a két Witkiewicz évét ünnepli az apa halálának századik, a fiú születésének százharmincadik évfordulójára emlékezve. Az Angyal és Fiú (Anioł i Syn) című kiállítás, amely szeptember 16.-áig tekinthető meg, kettejük családi és művészi kapcsolatát mutatja be. De vannak és lesznek még koncertek, előadások és természetesen színdarabok is a Witkacy Színházban. Mi a múlt vasárnap a Witkacy Tiszta Formája című kiállítását néztük meg Szymanowski villájában, az Atmában, amely ma a Krakkói Nemzeti Múzeum része. Witkacy a húszas évek első felében dolgozta ki formalista elméletét, és ennek jegyében festette meg olajképeit. Később elvetette ezt az irányzatot, ezért a formalista alkotások száma eltörpül az "S. I. Witkiewicz Portrékészítő Cég" égisze alatt pénzért rajzolt híres képmások mellett. Az Atma villában megrendezett kiállítás is csupán öt művet ölel fel a Tiszta Forma korszakából, ezenkívül a másolatok helyett eredetiben tekinthetjük meg a "házigazda", Karol Szymanowski portréit, amiket Witkacy ajándékba készített barátjának.

S. I. Witkiewicz: Szent Antal megkísértése. Forrás: eszkola.pl
S. I. Witkiewicz: Karol Szymanowski képmása - forrás: Wikimedia Commons
A picike Atma villában még ez a pár kép is nehezen fért el, ráadásul az időszaki kiállítás anyaga keveredik az állandó kiállítással, vagyis Karol Szymanowski emléktárgyaival, amitől a látogató megzavarodik. Mindezek ellenére érdemes volt ellátogatnunk az Atmába. Az épület és a kert gyönyörű, az interaktív Szymanowski-kiállítás pedig a ma embere számára is vonzóan (nemcsak dísznek kitett, hanem értelmesen felépített érintőképernyős programon, filmen és minőségi hangfelvételekkel) mutatja be a zeneszerző hátterét, pályafutását, zakopanei életét és műveit.

Czysta Forma Witkacego w "Atmie", Zakopane, ul. Kasprusie 19 (IX.20.-ig; vasárnap ingyenes)

Atma. Forrás: szlakstyluzakopianskiego.pl

K. Szymanowski: Harnasie (Betyárok) - balett-pantomim, 1923-1931

Felhasznált irodalom
M. Pinkwart, L. Długołęcka-Pinkwart: Zakopane. Przewodnik historyczny. Pascal, Bielsko-Biała 2003.
Styl zakopiański Stanisława Witkiewicza / The Zakopane Style of Stanisław Witkiewicz. BOSZ 2008 (az első fejezet interneten is elérhető)

Ajánlott irodalom
Karol Szymanowski a magyar Wikipédián (jórészt a lengyel/angol változaton alapuló, a magyar zenetörténeti irodalom felhasználásával készült tartalmas cikk)
S. I. Witkiewicz: Drámák. Ford. Kerényi Grácia. Európa 1973
S. I. Witkiewicz: Telhetetlenség. Ford. Körner Gábor. Jelenkor 2005
Magyar nyelvű Zakopane-portál, szállás, idegenvezetők: http://www.zakopaneinfo.hu/

2015. június 7., vasárnap

Zakopane - útiélmények


A pünkösd utáni csütörtök – Úrnapja – Lengyelországban munkaszüneti nap. Ilyenkor a legtöbb helyen hétfő reggelig leáll az élet, és sok városlakó indul mininyaralásra. Mi egy Zakopane közeli faluban töltöttük a hosszú hétvégét. Mivel ez a blog kifejezetten krakkói és kis-lengyelországi silva rerum, rongyszőnyeg avagy vegyes felvágott kíván lenni, egy az egyben számolok be útiélményeinkről, már csak azért is, mert a mi négy napunk jól mutatja, milyen programlehetőségeket kínál a Lengyel-Tátra és környéke – és azt is, mire kell odafigyelnünk, ha hegymászásra adjuk a fejünket.

A felvonó a 30-as években - forrás: z-ne.pl, Muzeum Tatrzańskie
Interneten vettünk jegyet a Kasprowy Wierch felvonójára, hogy sorbanállás nélkül, biztosan feljussunk rá. A felvonó 1936-ban épült, ma már persze korszerű kocsikkal közlekedik, sőt, wifi is van rajta. Fent, a Kasprowy tetején, csaknem kétezer méter magasságban tejszerű ködbe léptünk ki. Elöntött a méreg: ennyi pénzt fizettünk azért, hogy semmit se lássunk a tátrai panorámából? A Beskid csúcsot elhagyva azonban derengeni kezdett a nap, a Liliowe-hágó után pedig már nagyobb részleteket is láttunk a szemközti, hó tarkította szlovákiai hegyoldalakból. A Świnica is ledobott magáról egy-két felhőgöncöt, de hiába csábított: kiskorúakat nem vihettünk fel hozzá, úgyhogy lekanyarodtunk a Hala Gąsienicowa irányába. (A hala hegyi legelőt jelent - a Tátra lakói, a gurálok egymás között osztották fel és az egyes nemzetségekről nevezték el a legelőket; a mi úticélunk a Gąsienica, azaz Hernyó család tulajdona volt.) Útközben megálltunk a Zielony Staw Gąsienicowy (Zöld Gąsienica-tó) mellett, amely éppen csak derengett a szürkeségben; a túloldalán a hófoltok körvonalai csak akkor bontakoztak ki a ködből, amikor egészen közel mentem hozzájuk.


A Hala Gąsienicowától lefelé viszont már újra tisztulni kezdett az idő. Csodálatos volt a harsogóan zöld fű, amelyen itt is, ott is kankalinok sárgállotak. (Itt még csak nemrég köszöntött be igazán a tavasz...) Másnapra derült időt mondtak az időjósok. Mivel aznap volt a születésnapom, azt az ajándékot kértem, hogy egyedül mehessek kirándulni, vagyis senki ne nyafogjon a fülembe, és végre jó időben láthassam közvetlen közelről a tátrai csúcsokat. A terv az volt, hogy az általam már ismert Dolina Strążyskából felmenjek egy szomszédos hágóra, ahonnan kilátás nyílik a környező magasabb hegyekre. A Dolina Strążyska az egyik legkönnyebben járható, festői völgy, ahonnan közvetlen közelről csodálhatjuk meg Zakopane jelképét, az „alvó lovag” alakú Giewont hegyet. A völgyet gyönyörű vízesés zárja, amitől nem messze hangulatos, népies teaházban pihenhetünk meg.
Reggel nyolc után a völgy mélyén még hűvösség honolt, de hamar lekerült rólam a kabát és a vékony polár, mert a Tátrában elég szokatlan módon teljesen tiszta volt az ég. Ezer méterrel a fejem felett csillogott a Giewont "száján" meredő hatalmas kereszt.


Boldogsághormonoktól részegen loholtam felfelé az ösvényen. Mivel tudtam, hogy a piros úton kell mennem, csak az útjelzést követtem, nem figyeltem a többi táblára. Így történt, hogy elhagytam a hágót, amit úticélomul szemeltem ki, és egyre feljebb jutottam, közben pedig minden érzékszervemmel igyekeztem felfogni a lenyűgöző magashegyi környezetet, amiben olyan ritkán van részem. Az ég kékje, a hegyek sokfajta grafitárnyalata, a vakító hófoltok és a kétféle zöld – a sötétebb, haragosabb a fenyőké, az enyhébb a hegyi legelőké – szinte beleégett az agyamba. Előttem, a meredek zöld hegyoldalban vékony vonalként kanyargott felfelé az út. A pázsiton fürtökben virágzott az encián, ami, mint tudjuk, enciánkék – nincs még egy ilyen árnyalata a természetnek.
Hirtelen kiértem egy következő hágóra, ahonnan már szinte már karnyújtásnyira látszott a Giewont keresztje. Tudtam jól, hogy a  hegyekben minden csúcs messzebb van, mint gondolnánk, de ha már idáig eljöttem, miért ne próbálnám meg? Az előző napi hosszú gyaloglás ellenére nagyon erősnek éreztem magam, a tempóm is jó volt – egymás után hagytam le a többi kirándulót –, és a többiek biztos úgyis a tervezettnél később érnek Zakopanéba...

Az út most már sziklák között vezetett, az utolsó szakasz egyirányú volt, láncokkal, de az egyetlen igazi nehézséget az emberek jelentették. A láncok alatt kisebb dugó alakult ki; egy szandálban érkezett lány feladta, a barátja vitatkozott vele, egy másik fiúnak az első láncnál megreccsent a térde. Kikerültem őket és szinte repültem felfelé. A csúcson, a kereszt alatt már szép számmal ültek az emberek. Lehúzódtam a szikla peremére, és a szédítő mélység felett megettem a tízóraimat (soha nem ízlett úgy a tócsni, mint odafent!), aztán még jó egy darabig ittam magamba a tátrai panorámát.


Lefelé egy hatévesforma kisfiú tartóztatta fel a túrázókat. Tavaly már magam is megtapasztaltam, hogy hiába szeretne az ember a gyerekeivel minél hamarabb hegyet mászni, ilyen korban még nem lehet komoly túrára vinni őket – a láncokat, vasakat és sziklalépcsőket ugyanis felnőtt méretre tervezték, a gyerekek egyszerűen nem érik el őket. Ezt a kisfiút is lépésről lépésre irányítani kellett, volt, hogy majdnem le is esett. Ráadásul az óriási forgalom márványsimára csiszolta a köveket. A látáshibám miatt a lefelé haladás mindig kihívást jelentett, úgyhogy most is inkább rákmászásban csúsztam lefelé, és a mozgó láncok helyett a szilárd sziklákba kapaszkodtam.

Minél lejjebb értem, annál sűrűbb volt a forgalom felfelé. Hosszú sorokban követték egymást az emberek, és a legtöbbjükön látszott, hogy halvány fogalma sincs a túrázásról, csak a Giewont hírneve vonzotta ide őket. Sokan levették a trikójukat, hogy aztán vörösre égjenek. Biztos nem volt náluk tartalék ruha sem, pedig a hegyek kiszámíthatatlanok. Egy hölgyemény csillogó piros lakcipőben jutott fel idáig – nem tudom, hogyan sikerült neki, hiszen az ösvény végig méretes gránitkövekből áll. Később, amikor mentőhelikopter berregését hallottam, erre a hölgyre gondoltam, bár lehet, hogy valaki egyszerűen rosszul lett a hőségben. Ezért is érdemes kora reggel elindulni - meg azért is, mert délután gyakrabbak a viharok, a hófoltok pedig csúszósra olvadnak a melegben.

A kúszófenyők övezetében hűs forrásvízzel töltöttem meg az üvegemet. Átvillant az agyamon, hogy benézek a Hala Kondratowa (Kondrat Legelője) hangulatos menedékházába, hátha valami csoda folytán találok magamnak glutén- és tejmentes harapnivalót, de a bejárat előtt kígyózó sor láttán még csak le se lassítottam. Már az erdőben egy magyarországi üdülőhely emlékpólójába öltözött férfira lettem figyelmes. Szóba elegyedtem vele, és megtudtam, hogy a lengyelországi testvérvároska polgármesteréhez van szerencsém, aki a Kasprowy Wierch tetején akarja lefotózni magát a pólóban, majd el akarja küldeni a fényképet barátjának, a magyar polgármesternek. Megható volt, ahogy a feleségével együtt mesélnek arról, milyen élénk és valódi a két város kapcsolata – szinte nincs is olyan lakosuk, aki ne lett volna már a testvérországban.

Kuźnicében már a kisbuszról láttam a felvonó előtt kanyargó, véget nem érő sorokat. Lent a városközpontban megkerestem a többieket, majd a híres, bazáros sétálóutca, a Krupówki közelében találtunk egy helyet, ahol pizzát és zsíros-húsos gurál ételeket is lehetett enni, úgyhogy mindenki jól járt. Később fagyizni mentünk a rafinált jeges csodákat és turmixokat kínáló Samanta cukrászdába (Krupówki 4a), ahol a wifi vág, mint a huzat, és a kanapék is kényelmesek, de persze cukihoz illő barbirózsaszínben pompáznak.

Én akkorra már kínomban tekeregtem a kanapén, mert az Achilles-inam egész környéke bedurrant, de úgy, hogy én, aki két gyermeket szültem erre a világra, úgy éreztem, soha nem szenvedtem ennyire. Hiába – az endorfin boldogságködében túl gyorsan szedtem a lábam, sokszor egyenesen rohantam a sziklás ösvényen; tájkép-csodálással és láncok előtti sorállással együtt öt óra alatt tettem meg az ezer méteres szintkülönbséget oda-vissza. A szállásunkon találtam egy szánkót, függőlegesen felállítottam, és járókeretnek használva ezzel bicegtem ki a fürdőszobába, aztán eszméletlenül zuhantam az ágyra.

Másnap csapatunk egynegyede 32 kilométeres futáson indult, részben azon az útvonalon, amit mi is bejártunk az első napon – csak persze felvonó nélkül. A fájdalom már alábbhagyott, úgyhogy összepakoltattam az ifjúsággal az úszófelszerelést, és sántikálva megindultunk a megálló felé. A férjfiúnak igaza volt: tényleg nem volt tömegközlekedés Bukowina Tatrzańskába szombaton, főszezonon kívül. Két szimpatikus autós viszont elvitt a következő faluig, ahonnan már volt kisbusz a fürdőbe.

A fürdők és a wellness műfajában Lengyelország mind mennyiségben, mind minőségben elmarad a hazai viszonyoktól, a Termy Bukovina azonban még egy magyar számára is kellemes felüdülést nyújt. Igaz, az alsó szint „barlangja” megmosolyogtató – a lengyelek körében népszerű miskolctapolcai fürdő miniatűr utánzatát fedezhetjük fel benne. Sok a külső medence, van pezsgőfürdő, gyerekvadvíz, hullámüst, egyebek, de a csúszda kevés, és a hidromasszázshoz akkora sorok álltak, hogy nem vesztegettem rá az időt. A termálvíz jót tett a lábamnak, a szintek közötti állandó lépcsőzés viszont ilyen állapotban nem esett jól.

Forrás: wgorach.pl
Az utolsó napon a zakopanei Atma villa Witkacy-kiállítását néztük meg - de ehhez mesélnem kellene a Lengyel-Tátra "felfedezéséről" és a háború előtti zakopanei művészéletről, ami már külön bejegyzést kíván. Sort is kerítek rá hamarosan.